A fentiek alapján különböző típusokat állítottak fel. Melyikbe tartozol?

A szégyellős

– Már kamasz koromban elhatároztam, hogy előnytelen alakomat (nagy fenék, rövid combok, kicsi mell) öltözködésemmel próbálom elrejteni. Nagy pulóvereket, XXL-es pólókat kezdtem hordani. Aztán egyszer csak az egyik haverom megkérdezte: nincs eleged abból, hogy zsákokban jársz?

Akkor jöttem rá, hogy öltözködésem egyáltalán nem nőies, ezért rávettem magam, hogy másféle ruhákat vásároljak. Veszek miniszoknyát, haskidobós pólót, de nagyon rosszul érzem bennük magamat, és szívem szerint továbbra is bő dolgokat hordanék.

A pszichológus véleménye: ha valaki felnőtt korában is szégyelli a testét, az tulajdonképpen egész lényével nincs kibékülve. Amikor miniszoknyát vásárol, ellentétben más nőkkel, számára az nem örömforrás, hanem teher. Tanácsot kell kérni a „jól” öltözködő barátnőktől, akik elmondhatnák, hogy mi (nem) áll jól.

A kishitű

– Amennyiben csalódás ér vagy éppenséggel új románc kezdődik, szóval, valami fontos történik, rendre végigjárom a boltokat, és új stílusú ruhákat próbálok találni életem új korszakához. Rengeteg mindent látok a kirakatokban, ami tetszik, és elképzelem, hogy milyen hódító leszek.

Ám a próbafülkében már nem találom olyan különlegesnek azt a ruhát, és legtöbbször nem is veszek semmit. Ekkor általában fölöttébb csalódott vagyok, úgy érzem, az életem nem fog megváltozni.

A pszichológus véleménye: aki tisztában van saját nőiességével, az szeretné is kifejezni. De sokszor hiányzik hozzá az önbizalom. Nem vesz meg egy ruhát, ha az nem úgy áll rajta, mint a legjobb topmodelleken. Attól fél, nem engedheti meg magának, hogy ne ő legyen a legszebb. Olyan partnerre van szüksége, aki nem csak a ruha alapján ítél, hanem őt magát szereti.

A tétova

- A ruhavásárlás mindig kellemetlen kötelezettség. Húszévesen elhatároztam, hogy elegánsan fogok öltözködni, és ennek megfelelő ruhákat kezdtem vásárolni. Barátaim azonban kritizáltak emiatt, azt mondták, nagyon konzervatív a stílusom.

Váltottam, sportos holmikat kezdtem hordani. Ez ellen a barátomnak lett kifogása, aki művészkörökben forgott, és nyilván nem tartotta nőiesnek az öltözetemet. Megpróbáltam hát olyan ruhákat keresni, mint amilyeneket az ő ismerősein láttam. Egyszerűen nem találtam a stílusomat, és ez a mai napig igaz.

A pszichológus véleménye: az efféle öltözködési probléma azt jelzi, hogy az illető önmagát sem igazán találja. Mindig a környezetéhez akar alkalmazkodni, ez számára az egyetlen biztos pont az életben. Ha merné vállalni egyéniségét, vélhetően a ruhákkal is kevesebb gondja akadna.